Együttműködési megállapodást írt alá a közelmúltba Dr. Hatvani Szabó János  Kárpátok-Tisza Közalapítvány elnöke és a kárpátaljai Borzhavska Initiative Közszervezet (Borzsai Kezdeményezés Egyesület) elnöke  Denisz Dobra. 

A megállapodás értelmében a két szervezet együttműködik a történelmi Borzsavidéki kisvasút vasúttörténeti emlékeire épülő fejlesztési projektek kidolgozásában és megvalósításában.

Ennek keretében: a keskeny nyomtávú vasút történetének részleteit feltárják;  azokról információs anyagokat készítenek és azokat népszerűsítik; elsősorban  turisztikai célú személyszállítási projektet dolgoznak ki és valósítanak meg; ehhez kapcsolódóan ukrajnai, magyarországi és harmadik országbeli területen tematikus találkozókat és konferenciákat szerveznek, stb.

A projekt szakmai előkészítése és megvalósítása főleg az ukrán-kárpátaljai partner feladata, míg alapítványunk azt vállalta, hogy virtuális platformjain megismerteti és népszerűsíti a projektet; a vasút infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges magyarországi partnereket felkutatja, és együttműködési kapcsolatokat hoz létre; anyagi lehetőségeihez mérten támogatást nyújt a borzsai vasúti közszervezet részére.”

Az együttműködési megállapodásban megfogalmazott feladatok operatív végrehajtásáról 2021.12.15-én Nyíregyházán egyeztető megbeszélést tartott Denisz Dobra és a Kárpátok-Tisza közalapítvány ügyvezetője, Kovács István. A tárgyaláson Kovács István átadta a kuratórium által megszavazott 50.000 Ft-os támogatást  a Borzsai Kezdeményezés Egyesület elnöke részére.